Hello Duna-Gerecse

Mit csináljunk télen a Duna-Gerecsében? Tippek több napos tartózkodásra!

2017. november 30. 12:22 - dobrovszky.dora

15585365_10154826416332453_93680492083293486_o.jpgHa téli kiruccanásról van szó, és ráadásul belföldön, hajlamosak vagyunk csak egy sima wellness hétvégére gondolni, mint kikapcsolódási lehetőség, pedig rengeteg másfajta program közül is választhatunk, amivel felejthetetlenné tehetünk egy téli hosszú hétvégét. Főleg a Duna-Gerecsében! :)

Az alábbiakban olyan ötleteket, illetve tippeket szeretnék Nektek adni, amelyek segítségével könnyedén összeállíthattok több napos programot a Duna-Gerecse régióra vonatkozóan. Igyekeztem olyan élményeket sorra venni, amelyek kimondottan a téli időszakban nyújtanak kikapcsolódást számotokra, akár párotokkal, családotokkal vagy baráti társasággal látogattok ebbe a térségbe.

1. SZÁLLÁS TIPPEK

szallas_tippek.jpgMivel abból indulok ki, hogy több napra utaztok ide, első körben szeretnék Nektek a szállás kiválasztásában segíteni. Ebben az esetben mindenképpen érdemes figyelembe venni szerintem, hogy az egész napos városnézés vagy bármilyen program után jól esik visszamenni a szállodába és kicsit kipihenni a fáradalmakat, lazítani.

Ezért most olyan szálláshelyeket válogattam össze Nektek, amelyek rendelkeznek wellness illetve SPA részleggel, hogy azért mégse mondjunk le teljesen a wellness hétvége feeling-ről sem ;-)

(Kattintsatok a szálláshely nevére és egyből a wellness szolgáltatásokat fogja kidobni)

✔️ TATA:
Hotel Casablanca
Hotel Gottwald
Hotel Kiss
Kristály Imperial Hotel
Old Lake Golf Hotel
Penta Lux Hotel és Apartman
Platán Várárok Vendégház

✔️ KOMÁROM:
(ezek a hotelek gyakorlatilag a Komáromi Gyógyfürdő területén helyezkednek el, így a saját wellness szolgáltatásaikon kívül, közvetlen átjárást biztosítanak a termálfürdőbe)
Hét Vezér Apartmanhotel
Hotel Forrás

✔️ DUNASZENTMIKLÓS:
Duna Residence Üdülőpark

✔️ VÁRGESZTES:
Villapark

Ha kíváncsiak vagytok, hogy a fenti szálláshelyek közül melyiket kedvelik legjobban az ide utazók, akkor klikk IDE és csekkoljátok a rangsort, melyet valós vendégértékelések alapján állítottam össze!

2. GASZTRO TIPPEK

gasztro_tippek_2.jpgVéleményem szerint télen is nagyszerű program a helyi gasztronómia felfedezése, a kiváló éttermektől kezdve, a hangulatos vendéglőkön át, egészen a térség pincészeteinek meglátogatásáig.

✔️ ÉTTERMEK:
Ha a legjobb éttermeket, vendéglőket, kávézókat vagy cukrászdákat keresed, akkor klikk IDE, ahol bemutatom a régió legjobb helyeit!

✔️ BOROS PINCÉK:
Ha borkedvelő vagy, akkor pedig ezeket a pincészeteket érdemes meglátogatnod, hogyha a Neszmélyi borvidék legfinomabb borait szeretnéd megkóstolni.

✔️ PÁLINKA HÁZ:
Esetleg a pálinka szerelmese vagy? Akkor a szári Czetis-házat ajánlom, ahol a régió legfinomabb pálinkáit kóstolhatod meg hangulatos vidéki környezetben.

3. BELTÉRI PROGRAM TIPPEK

belteri_progik.jpgA beltéri programok remek lehetőséget kínálnak arra, hogy egy kicsit közelebbről megismerjük az adott térség történelmét és kultúráját, gondoljunk csak a különböző múzeumokra és kiállításokra. Ez természetesen a Duna-Gerecse régióban sincs másként, ezért a következőkben összegyűjtöttem Nektek azokat a programokat, amelyek véleményem szerint a legegyedibbek.

✔️ HERENDI KIÁLLÍTÁS:
Kezdjük is mindjárt talán az egyik legkülönlegesebbel, a Herendi Kiállítással, melyet Tata leggyönyörűbb parkjában, az Angolkertben, ezen belül is az Esterházy Kiskastélyban tekinthetsz meg. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy megéri szakszerű tárlatvezetéssel végigmenni a kiállításon, hiszen amikor jómagam is ellátogattam, nagyon sok olyan infót adott át a hölgy, amiről nem is tudtam. Még több információt a kiállításról ITT találtok.

✔️ MÚZEUMLÁTOGATÁS:
Szerintem szintén vétek lenne kihagyni a Tatabányai Múzeum állandó kiállítását, mert olyan érdekes infókkal szolgál a régióról, amit biztosan nem tudtál! Szerencsére a Múzeum munkatársai nem csak a felnőttekre, de a gyerekekre is gondoltak a kiállítás megalkotásánál, hiszen számukra játékosan mutatják be a terület történelmét. Itt is tárlatvezetéssel együtt javaslom a kiállítás megtekintését, mert a múzeum felkészült munkatársai olyan érdekes és izgalmas történeteket is tudnak, amik az információs táblákon biztosan nincsenek rajta :) A kiállítást jómagam is végigjártam, beszámolómat ITT olvashatjátok, egy kis kedvcsináló :)

✔️ ÉLMÉNYFÜRDŐ:
És ha már Tatabányán jártok és szeretnétek egy kicsit lazítani, akkor ajánlom figyelmetekbe a város családbarát élményfürdőjét, a Gyémánt Fürdőt, ami télen is egy szuper kikapcsolódási lehetőség. A benti élményfürdő részben 8 medence, zárt csúszdák, sodrófolyosó, vízesés, a leghidegebb napokban is különleges felfrissülést nyújtó kiúszós medence és játszóház vár mindenkit. Illetve szeretném még felhívni a figyelmet a szauna részlegre, ahol finn és infraszauna, aromakabin, gőzkabin, merülő medence és hangulatos pihenőtér található, illetve a különböző szauna szeánszok is nagyon jók! De ha egy jó masszázst szeretnétek, erre is van lehetőség! Ha pedig megéheztek, a fürdő éttermében ehettek-ihattok :) További infót a Gyémánt Fürdőről ITT találtok.

✔️ BOWLING:
Szintén egy szuper beltéri program szerintem a vértesszőlősi Cool-Ball Bowling Club és Étterem, ahol igényesen kialakított bowling pályán játszhattok és a játék után a Club éttermében ehettek egy jót! Jómagam is visszatérő vendég vagyok itt, mert szerintem a régió egyik legjobb bowling klubja! További infókat ITT találtok.

✔️ ZENE, TÁNC, SZÍNHÁZ:
Ha pedig szeretitek a kultúrát, akkor véleményem szerint érdemes megnézni, hogy abban az időszakban, amikor ebbe a térségbe szeretnétek utazni, milyen koncertek illetve színházi előadások vannak műsoron. Tatabányán a Vértes Agorája elég színes programkínálattal rendelkezik, január 9-én például Boban Marković koncert lesz, aztán január 12-én a híres Experidance társulat Cinderella című táncelőadása. Komáromban a Városi Művelődési Házban december 21-én Keresztes Ildikó és Takács Nikolas ad adventi koncertet. De ha inkább színház rajongók vagytok, akkor az utazás előtt érdemes lecsekkolni a tatabányai Jászai Mari Színház vagy a komáromi Jókai Színház éppen aktuális műsorát, hátha valamelyik előadás felkelti az érdeklődéseteket.

4. KÜLTÉRI PROGRAM TIPPEK

kulteri_progik.jpgHa tél, akkor a régió adventi vásárai egyértelműen kihagyhatatlan kültéri programok, ezeken kívül pedig ajánlom figyelmetekbe a különböző erdei túrákat, városnéző programokat, valamint a jégkorcsolya lehetőségeket.

✔️ ADVENTI VÁSÁROK:
A tatai Adventi Vásár már el is kezdődött a város megújult fő terén, a Kossuth-téren. Részletes programot ITT találtok. Tatabánya Adventi Vására december 3-tól vár benneteket, ezt is a város a fő terén, az Árpád téren találjátok meg. Részletes program ITT. A komáromi Karácsonyi Vásár pedig a Szabadság-téren lesz, ugyanúgy december 3-tól. Részletes program ITT. Jómagam is el fogok látogatni a tatai illetve a tatabányai adventi vásárba és majd készítek Nektek fotókat, hogy lássátok milyen különleges hangulatuk van ezeknek az eseményeknek. A fotókat majd a facebook oldalra fogom felrakni, úgyhogy érdemes követni facebook-on is! :)

✔️ KIRÁNDULÁS, TÚRÁZÁS:
Túrázás télen? Naná! :) A tatai Új Kajakház Ökoturisztikai Központ télen is nagyszerű túrákat szervez! December 16-án szombaton például egy olyan túrán vehettek részt, ahol igazi erdei díszítőanyagokat gyűjthettek az otthoni karácsonyi dekorációhoz. Szuper programnak ígérkezik!! További infók a túráról ITT!

✔️ VÁROSNÉZÉS:
Szerintem télen sem kell feltétlenül lemondanunk a városnéző programokról, éppen ezért ajánlom figyelmetekbe a tatai városnéző sétákat, amelyek például Duna-Gerecse kedvezmény kártyával ingyenesek! Olvassátok el ITT, milyen kedvezményeket nyújt még a kártya! Ha városnézés, akkor Közép-Európa legnagyobb, épen fennmaradt, újkori erődjét, a Komáromban található Monostori Erődöt is érdemes megnézni tárlatvezetéssel. A kombinált családi jegy például itt is ingyenes, hogyha van Duna-Gerecse turisztikai kártyátok! Ezeken kívül pedig Tatabányán érdemes felautóznotok a Kő-hegyre, ahol megcsodálhatjátok Európa egyik legnagyobb madárszobrát, a Turul madarat és nem utolsó sorban gyönyörű kilátás nyílik a városra is! Hamarosan egyébként épülni fog ott egy korszerű látogatóközpont is, amelyről ITT írtam bővebben.

✔️ SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK:
És ha már tél, akkor a téli sportokról se feledkezzünk meg! Korizásra a Tatabányai Műjégpályát ajánlom, ahol korcsolya bérlésre és élezésre is van lehetőség. További infókat a jégpályáról ITT találtok. Illetve hogyha tartósan megmarad a hideg téli időjárás, akkor a tatai Öreg-tó is be szokott fagyni, így ott is tudtok korcsolyázni! Szoktak is rendezni egy fesztivált, a Tatai Öreg-tavi Jég Zene Jégvirág Fesztivált január végefelé, mindenféle program szokott lenni, például koriversenyek, amatőr jégkorong kupa, jégvirág szobrászat, tókerülő verseny, jégkorong és gyorskorcsolya bemutató. De ez is természetesen csak akkor ha tartósan olyan idő van, hogy a tó jegén biztonsággal lehet korizni. Kiderítem, hogy jövőre tervezik-e megrendezni és mindenképpen értesítelek benneteket róla, ezért érdemes csekkolni majd a facebook oldalt! ;-)

Remélem, hasznosnak találtátok ezt a kis összeállítást és bízom benne, hogy sikerült néhány ötletet adnom azoknak, akik télen tervezik meglátogatni ezt a gyönyörű térséget! :))

Esetleg kihagytam olyan programot vagy szolgáltatást a fenti listából, amelyet már kipróbáltál és bátran ajánlanád az ideutazóknak? Örömmel veszem, ha megírod nekem a tapasztalataidat a következő e-mail címre:
simondora89@gmail.com

Kövessetek facebook-on is, hogy elsőként értesüljetek a friss bejegyzésekről! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellodunagerecse.blog.hu/api/trackback/id/tr6613400161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása