Hello Duna-Gerecse

Kézzel fogható emlék otthonra - Szuvenír választék a Duna-Gerecsében

2018. január 19. 16:30 - dobrovszky.dora

sz3.jpgÖsszegyűjtöttem Nektek hányféle szuvenírt tudtok hazavinni a térségből, a hagyományos hűtőmágnesektől kezdve, egészen a különleges helyi alkotásokig, jöjjön egy kis Duna-Gerecse szuvenír kalauz, a teljesség igénye nélkül.

Utazásaink alkalmával szerintem a legtöbben nem indulunk úgy haza, hogy ne hoznánk magunkkal legalább egy hűtőmágnest a régióból, hiszen a sok-sok élményen kívül milyen szuper tud lenni egy-egy kézzel fogható emlék, amire ha bármikor ránézünk, egyből eszünkbe jut az adott város vagy település hangulata. Ezért ebben a bejegyzésben szeretném Nektek bemutatni, mennyi csodálatos helyi kézműves alkotást tudtok hazavinni magatokkal a Duna-Gerecse térségből.

Először is kezdem a hagyományos szuvenírekkel, melyeket a különböző Tourinform irodákban találtok meg. A régióban alapvetően 3 Tourinform iroda működik, Tatán, Tatabányán és Komáromban, illetve Dorogon, ahol nem is igazából Tourinform irodának hívják, hanem Városi és Térségi Programirodának.

Tatán az Ady Endre u. 9. szám alatt találjátok a térség fő Tourinform irodáját, véleményem szerint a régióban itt a legnagyobb a választék a hagyományos értelemben vett ajándéktárgyakból. Olyan Tatával kapcsolatos szuveníreket találtok itt meg, mint például különféle anyagból készült hűtőmágnesek, nyakláncok, medálok, fülbevalók, bögrék, pólók, sapkák, kitűzők, képeslapok, puzzle, poháralátét, kulcstartó, naptár, levendula termékek és kézműves lekvárok.

sz2.jpg

coll1.jpg

sz1.jpgTatabányán, a Vértes Agorája épületében (Szent Borbála tér 1.) találjátok meg az ajándékboltot, ahol helyi szuveníreket tudtok vásárolni. A bolt egyébként rögtön az Agora jegypénztárában található és elég sok fajta ajándéktárgy közül választhattok, például hűtőmágnesek, tollak, nyakba akasztók, kulcstartók, szilikonkarkötők, könyvek, térképek, képeslapok, fali képek, magyaros kerámiatárgyak és porcelánok, bögrék, pólók, Tatabánya esernyő, levélbontók, kitűzők illetve "I love Tatabánya" termékek.

Komáromban az Igmándi út 2. szám alatt találjátok a helyi Tourinform irodát, mely Komárom egyik legrégebbi épülete és képzeljétek, eredetileg kocsmának épült :) Szóval ebben a Tourinform irodában is számos kézműves ajándéktárgyat találhattok, a teljesség igénye nélkül, gyönyörű madaras és egyéb állatos kitűzők, 14 féle helyi lekvárkülönlegesség, levendula termékek és még sok-sok szuvenír.

kom1.jpgDorogon pedig a Városi és Térségi Programirodában van lehetőség szuvenír vásárlásra. Az iroda a Bécsi út 56. szám alatt található, a Gáthy Zoltán Városi Könyvtár földszintjén. Jelenleg Dorog feliratú bögréket, a térség településeinek hűtőmágneseit és Dorog város értékeit, történetét bemutató könyvsorozatot lehet náluk vásárolni.

dorog.jpgFolytassuk a sort személyes kedvenceimmel, olyan szuvenírekkel, melyeket az imént említett Tourinform irodákban jó eséllyel nem lehet megkapni, mégis egyediek és nem utolsó sorban hűen tükrözik a Duna-Gerecse térséget.

Elsőként mindenképpen a tatai Cellarius Kincsesházat említeném meg, mert itt olyan termékeket találtok, melyeket helyi művészek és termelők készítettek, például különböző textil alkotások, kerámiák, csodaszép festmények, grafikák, bőrből készült termékek, illetve egyedi ruhák, táskák és állatfigurák. Nemrég személyesen is meglátogattam a Kincsesházat, ITT tudjátok elolvasni részletesebben, hogy még milyen helyi alkotásokat találtok ebben a különleges házikóban. Tényleg megéri bemenni, fantasztikus ajándékokra lelhettek! :)

kepatmeretezes_hu_cellarius2.jpg

kepatmeretezes_hu_masikhelyiseg.jpg

kepatmeretezes_hu_ekszermaci.jpgA következőkben pedig rátérek a gasztro vonalra, azaz olyan "kulináris szuvenírekre", melyek a legjellemzőbbek térségünkre. Kezdjük is elsőként a borokkal, hiszen ha már van a Duna-Gerecsének egy csodálatos borvidéke, akkor annak borait szerintem nem csak megkóstolni érdemes, ha itt jártok, hanem haza is vinni belőle :) Borvidékünk, a Neszmélyi borvidék számos kiváló pincészettel rendelkezik, vannak köztük nagyobb borászatok, de kisebb családi pincék is, mindegyiknek megvan a maga sajátos bor kínálata. Tényleg csak ajánlani tudom a neszmélyi borokat, szerintem nagyszerű szuvenír választás otthonra nem csak saját magatoknak, de családnak és barátoknak is. ITT el tudjátok olvasni részletesen, hogy milyen pincéktől tudtok bort vásárolni. Egyébként pedig kisebb bor szaküzletekben is meg tudjátok vásárolni a helyi borokat, például Tatán a Borvárban vagy Tatabányán a Borhálóban.

borok.jpgAztán ami még igazi kuriózum szerintem, az Tatabánya Söre, melyből két fajta íz is létezik. A "Jó szerencsét!" sör egy könnyed, arany sárga, enyhén kesernyés lager sör, amelyet a német komlók tesznek különlegessé. A "Vadorzó" sör pedig vörös felsőerjesztésű sör, amely a német malátáknak köszönhetően kellemesen testes, karamell malátás jegyeket hordoz. Mindkét fajta kézműves sör, a Sörműves Kft. budapesti sörüzemében készül egyedi receptúra alapján. Ezzel a receptúrával máshol nem készül sör, csak Tatabányán kapható, úgyhogy valóban különlegességnek számít nem csak a térségben, de országos viszonylatban is! Megvásárolhatjátok Tatabánya számos élelmiszer üzletében, valamint a város legnagyobb rendezvényein, sőt még fagyit is készítenek belőle, mégpedig a Gál lakótelepi Vanília Fagyizóban. ITT a hivatalos honlapon ha legörgettek az oldal aljára, megtaláljátok a pontos lelőhelyeket. Igazi különlegesség, hogyha Tatabányán jártok, ne hagyjátok ki!

tbanyasor.jpgÉs végül de nem utolsó sorban, a térség egyik legfinomabb pálinkájára szeretném felhívni a figyelmet. A különleges Pálinkaházat egy tündéri kis sváb faluban, Száron találjátok, egy gyönyörűen felújított autentikus parasztházban, melynek neve Czetis Ház. Itt valóban minőségi pálinkákat kóstolhattok, hiszen Balogh Krisztián és Balogh József pálinkafőző mesterek pálinkái már több díjat is elnyertek, például az egyik legnívósabb versenyen, a 2017-es Országkóstolón több pálinkájuk is a legmagasabb, arany-minősítést kapta. Az biztos, hogy itt mindenki talál ízlésének megfelelő pálinkát, hiszen 11 féle íz közül lehet választani, olyan különlegességek is vannak, mint például sárgamuskotály szőlő, irsai szőlő, elena szilva, vadkörte, cigánymeggy, katinka szilva vagy sörpárlat. Úgyhogy nem csak helyi bort vagy sört, de finom pálinkát is vihettek haza kóstolóba :) A Czetis-Házról részletes bejegyzésemet ITT olvashatjátok.

czetis.jpg

czetis2.jpgRemélem hasznosnak találtátok ezt a szuvenír kalauzt és hogyha a Duna-Gerecse térségbe utaztok, bízom benne, hogy mindannyian megtaláljátok majd a számotokra legideálisabb szuvenírt, azt hiszem lesz miből válogatni :)

KÖVESSÉTEK a blogot facebook-on is, mert mindig oda teszem ki először a legfrissebb bejegyzéseket, továbbá rengeteg fotó, érdekes videók, naprakész esemény ajánló és sok más hasznos turisztikai információ is vár Rátok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellodunagerecse.blog.hu/api/trackback/id/tr4213450165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása