Hello Duna-Gerecse

Felejthetetlen gasztronómiai élmény csodás panorámával - Ilyen egy ebéd a Hilltopban

2018. január 15. 16:26 - dobrovszky.dora

hilltop1.jpgAmikor elkészítettem Nektek Gasztro kalauz című bejegyzésemet, elhatároztam, hogy a térség legjobb éttermeit és kávézóit személyesen fogom feltérképezni. Múlt hét kedden el is indítottam a sort a tatai Ébresztővel, most pedig folytatom a Neszmélyi borvidék egyik legkiválóbb éttermével, ami valóban egy kihagyhatatlan gasztro élmény a Duna-Gerecse régióban!

A bejegyzés címéből már bizonyára észrevettétek, hogy ebédelni érkeztünk a Hilltop Borhotel és Étterembe, nem véletlenül használok többes számot, hiszen családommal együtt próbáltam ki az éttermet, így ők is részesei lehettek ennek a nagyszerű kulináris élménynek. Szándékosan nem vacsora időpontot választottam, mert egyrészt pontosan tudtam, hogy sötétben nem fogja visszaadni az étterem azt gyönyörű panorámát, amit annyian dicsérnek, másrészt világosban sokkal szebb képeket tudok Nektek készíteni az ételekről. Bizony ez utóbbit is fontos szem előtt tartanom, mert nekem mindig az a célom, hogy minőségi fotókkal illusztráljam számotokra a blog bejegyzést :) Térjünk is rá részletesen, milyen is egy ebéd a Hilltopban.

Mielőtt rátérnék a gasztronómiára, mindenképpen ejtsünk pár szót a megközelítésről, mert véleményem szerint ez a tényező is rendkívül lényeges, bárhova is tervezünk elutazni. Az étterem megközelítése nagyon sokat javult, mióta felújították a Dunaszentmiklóst Neszméllyel összekötő utat, ezt tényleg mi is tapasztaltuk, hogy Dunaszentmiklóstól a Hilltopig vezető út kifogástalan. Amit viszont mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy Dunaszentmiklós előtt bizony volt több olyan útszakasz is, ami rosszabb állapotban van, remélem azt is mihamarabb felújítják és akkor lesz tökéletes.

Ahogy közeledtünk a Meleges-hegy tetején található étterem felé, sorra szemlélhettük meg a rengeteg szőlőültetvényt az út két oldalán, mindegyik esetében egy táblán található felirat jelezte, hogy éppen melyik fajta szőlőről van szó (például Olaszrizling, Szürkebarát stb).

Az alábbi képen láthatjátok a Borhotel épületét, amelyben az étterem is helyet kapott. Az időjárás nem volt olyan kegyes hozzánk, mert ahogy a fotón is látszik elég borongós, hideg időnk volt, sőt még a hó is esett, de ez ne tántorítson el majd Titeket sem, pont ilyen rossz idő esetén lehet tökéletes választás például egy ilyen gasztro program :)

hilltop2.jpgAsztalunk a legfelső panorámás teremben helyezkedett el, rögtön a hatalmas ablakok mellett, ahonnan csodás kilátás nyílt a gondozott szőlőültetvényekre és a Dunára, nekem így borongós időben is nagyon tetszett. Mivel a terem kör alakú, mindegyik asztalt az ablak mellé tudták helyezni, a terem közép részét pedig meghagyták közlekedő térnek, jó kialakítás szerintem. Pozitívum, hogy a teremben helyet kapott egy gyerek sarok is, úgyhogy a gyerkőcök sem unatkoznak addig, amíg vár a család az ebédre vagy vacsorára.

hilltop3.jpg

hilltop6.jpgNagyon hangulatos ez a felső panorámás terem, és ami nekem még külön tetszett, hogy kellemes zene szólt, főleg jazz dalok mentek, és pont jó hangerőben, nem volt se túl halk, se túl hangos, lehetett mellette beszélgetni, ugyanakkor élvezni is lehetett a zenét.

Még az ebéd előtt körbenéztem egy kicsit és feltérképeztem a többi termet is, mivel a felső panorámás termen kívül még 2 helyiségben is lehet ebédelni vagy vacsorázni. Mindegyik vendéglátó helyiségre elmondható az, hogy itt tényleg minden a borról szól, az összes dekorációban visszaköszön a bor iránti szeretet.

hilltopdekor.jpg

hilltop12.jpg

hilltop13.jpg
dekor_1.jpgA kiszolgálás is rendkívül figyelmes volt, a pincérek udvariasak és kedvesek voltak. Ezt azért emelem ki, mert sajnos már jópár étteremben tapasztaltam unott és kedvetlen felszolgálókat, itt viszont mosolygós és jókedvű volt mindkét pincér. Lehet, hogy ez sokaknak apróságnak számít, de nekem nagyon hozzá tud adni az összképhez, szóval ezúton is köszönöm nekik! :) 

Rá is térek a gasztronómiára, ami ugyancsak nagyon elnyerte a tetszésemet. Az étlap szerintem elég változatos és tényleg különleges gourmet fogások vannak a kínálatban, illetve ami még plusz pont, hogy odafigyelnek a különböző étel allergiákra, sőt a specifikus étrendet követőkre is, például külön fel vannak tüntetve paleo ételek az étlapon.

Jómagam sütőtök krémlevest ettem magjával, olajával, mert még soha nem ettem ilyen levest és úgy gondoltam mindenképpen teszek egy próbát. Tökéletes választás volt, nagyon ízlett, finom krémes állaga volt, tényleg amilyennek egy krémlevesnek lennie kell és a pirított tökmag is nagyon ment hozzá.

hilltop7.jpgMivel imádom a halat, főételnek harcsapaprikást rendeltem túrós, füstölt paprikás galuskával. Nagyon jól nézett ki és az íze is isteni volt, omlós volt a hal, szerencsére teljesen szálka mentes. A fotó csalóka lehet, mert első ránézésre nem tűnik nagy adagnak, de hatalmas volt, nekem legalábbis. Persze legyűrtem, de utána már nem tudtam enni semmit, úgyhogy azt tényleg nem lehet mondani, hogy sajnálják az adagot :)

hilltop8.jpgMegörökítettem még Nektek egy főételt és két desszertet, amiket családom többi tagja rendelt. Az alábbi fotón ugyancsak harcsát láthattok házi sonkában sütve, kelvirágpürével, vajas burgonyával, zöldségek színeivel.

hilltop9.jpgA következő képen csokoládé szuflé szerepel kakukkfüves málnával és áfonyával, ez is nagyon gusztán nézett ki.
hilltop10.jpgÉs végül hoztam Nektek egy fotót a kókuszos panna cottáról, aminek a tetején mangóhab és ribizli volt. Bár már nagyon tele voltam, de úgy döntöttem, ezt nem hagyom ki és én is belekóstolok, mert imádom az ilyen pohár desszerteket. És milyen jól tettem! :) Nagyon ízlett, és ami nekem még külön bejött, hogy nem volt émelyítően édes a kókuszos része, a mangó és a ribizli pedig tökéletesen kiegészítette a kókusz ízt, csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a desszertet, fenomenális!

hilltop11.jpgTermészetesen nem megyek el szó nélkül amellett - mivelhogy Borhotel étterméről lévén szó - mindegyik fogáshoz külön borajánlás is párosul az étlapon. Mivel én voltam a sofőr, a borokat most ki kellett hagynom, de szüleim elmondása alapján kiválóak voltak, dehát azt hiszem aki már kóstolt Hilltop bort, annak nem kell bemutatnom ezeket a borokat :) Azért készítettem ezekről is fotót Nektek, a bal oldali képen Prémium Neszmélyi Merlot látható, amelyet a harcsa ételekhez ajánlanak, a jobb oldali fotón Prémium IHLET Cuvée, ami pedig a panna cottához illik a legjobban.

borokhilltop.jpgMindent összevetve, szuper gasztronómiai élményben volt részem, ezúton is köszönöm a Hilltop csapatnak a kedves vendéglátást és a finom ételeket! Én még biztosan visszatérek ide, már csak azért is, mert ne felejtsük el, hogy a Neszmélyi borvidék egyik legnagyobb múltú borászatáról van szó és mivel jómagam is nagy borrajongó vagyok, muszáj kipróbálnom, milyen itt egy pincelátogatással egybekötött borkóstoló. Illetve ha már Borhotel, akkor mindenképpen szeretném majd megnézni a szálláshely részét is, hogy beszámolhassak Nektek róla, milyenek a szobák és az egyéb szolgáltatások.

Az biztos, hogyha a Duna-Gerecse térségbe utaztok, akkor a bakancslistátokra érdemes felvenni a Neszmélyi borvidék felfedezését, ezen belül pedig a Hilltop Borhotel és Éttermet, nem fogjátok megbánni! :) További infót az Étteremről ITT találtok. Hogyha pedig kíváncsiak vagytok milyen borászatok és pincészetek találhatóak még a borvidéken, akkor klikk IDE.

Kövessétek a Hello Duna-Gerecse blogot facebook-on is, ahol rengeteg fotót, érdekes videókat, naprakész esemény ajánlót és sok más hasznos turisztikai információt találtok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellodunagerecse.blog.hu/api/trackback/id/tr713576851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.