Hello Duna-Gerecse

Szabadulj ki a tatai várbörtönből, ha tudsz! ;-)

2018. február 13. 16:05 - dobrovszky.dora

varborton1.jpgTudtátok, hogy Tatán, a Várban van szabadulós játék? Pontosabban a várbörtönben, így hát hétvégén ki is próbáltam, hogy megtudjam, mégis miben különbözik ez a fajta "szabaduló szoba" a többitől.

Azt hiszem, az egyik legnagyobb kihívás blog bejegyzést írni egy ilyen szabadulós játékról, hiszen az ember nem akar minden poént lelőni, de azért némi ízelítőt meg mégiscsak szeretne megosztani, úgy, hogy közben igazából ne áruljon el semmilyen megfejtést magáról a játék menetéről. Én most megpróbálkozok vele, remélem sikerül kedvet csinálnom sokatoknak, hogy kipróbáljátok ezt a szuper programot!

"A Várbörtön Legendája" - Ezt a címet adta a tatai Turisztikai Egyesület csapata a játéknak, nem véletlenül, hiszen a játékosoknak valóban egy rejtélyes legenda nyomába kell eredniük, hogy kiszabaduljanak a tatai Vár börtönéből. A helyszín egyébként hihetetlenül autentikus, hiszen maga a játéktér a 18. században épült várbörtön eredeti épülete és udvara, mely a tatai Vár udvarán található. És mint megtudtuk, a rendelkezésre álló adottságokon, belső és külső tereken szándékosan nem végeztek semmilyen átalakítást, azokat eredeti állapotukban tartották meg, ezzel is erősítve a játékélményt.

borton2.jpgMi összesen 4-en vettünk részt a játékon, ami a legideálisabb létszám, hiszen a szervezők az optimális csapatot min. 2-4 max. 6 főre határozták meg. Mi mind a négyen voltunk már egyébként különböző szabaduló szobákban, úgyhogy azért valamennyire rutinos játékosként érkeztünk. Ez azonban itt nem biztos, hogy előnyt jelent, hiszen egy kicsit más témára és feladatokra van felfűzve a játék, és könnyen lehet, hogy itt inkább azoknak fognak gördülékenyebben menni feladatok, akik még sosem jártak ilyen szabaduló szobás játékon, mintsem azoknak, akik már túl vannak jópár ilyenen és hajlamosak egy picit túlbonyolítani a dolgokat.

Az elején megkaptuk a fő eszközöket a játékhoz, egy stopper órát, amin mértük, hogy mennyi idő alatt szabadulunk ki, egy walkie-talkie-t, amin keresztül el lehet érni a szervezőket játék közben, ha szükség van rá, egy elemlámpát és egy papiruszt, természetesen nem árulom el, mi volt ráírva ;-) Majd ez a nagy börtön kapu kinyílt, mögötte fellebbent a fekete függöny és elkezdődött maga a játék!

borton.jpgA belső részről direkt semmilyen fotót nem csináltam, hogy az maradjon meglepetés, de annyit elárulhatok, hogy az elemlámpára nagy szükségetek lesz játék közben ;-) Érdemes rétegesen felöltözni, mert fűtés nélküli helyiségekről beszélünk, illetve szerintem olyan ruhát vegyetek fel, amit nem sajnáltok, ha esetleg koszos lesz, szóval például ne a legszebb farmeretekben és kabátotokban menjetek.

Mint említettem korábban, mi már több szabaduló szobában is voltunk előtte, de abban mind a négyen egyet értettünk, hogy "A Várbörtön Legendája" igazán izgalmasan és kreatívan lett kialakítva, és szerintünk a feladatok pont olyan nehézségűek, hogy az élvezhető olyannak is aki már volt előtte szabaduló játékon és olyanoknak is, akik még nem. Mi végül 53 perc alatt szabadultunk ki, szóval jól lőtték be a 60 perces szintidőt :)

A bevezetőben feltett kérdésre pedig azt a választ tudnám adni, hogy "A Várbörtön Legendája" legfőképpen abban különbözik más szabaduló szobáktól hogy "eredeti díszletek" között zajlik, tehát tényleg a tatai Vár udvarán található várbörtönben játszotok és nem csak egy sima pince helyiségben, mint sok budapesti szabaduló szoba esetében. Ezáltal a hangulata is picit másabb, nem olyan mesterkélt, hanem inkább olyan, mintha visszamennénk az időben, ettől szerintem rejtélyesebb és titokzatosabb is.

És nem utolsó sorban a feladatok nehézsége is pont optimális, nincsen nagyon túlbonyolítva, de azért elég nehéz ahhoz, hogy még minket is (akik már voltunk más szabaduló szobában) jópár feladvány hosszas gondolkodásra késztetett. Egyszóval sikerélménnyel távoznak szerintem a rutinosabb játékosok is és azok is, akik most próbálják ki először.

A játék ára még most februárban 4 főig 6.000 Ft (márciustól 8.000 Ft), ezen felül minden további résztvevő belépődíja plusz 1.500 Ft (márciustól 2.000 Ft). Hétfőtől vasárnapig, reggel 10 órától este 10 óráig várják a játékosokat. Előtte mindenképpen foglaljatok időpontot a tatai Tourinform Irodában személyesen (Tata, Ady E. u. 9.), telefonon (+3634586045) vagy pedig e-mailben (tata@tourinform.hu). További hasznos infókat a játékról ITT találtok.

Miután kiszabadultatok, érdemes beülni Tata egyik legstílusosabb kávézójába, az Ébresztőbe - ami mindössze 5 perc sétára van a várbörtöntől - és felmelegíteni magatokat egy jó capuccinóval vagy forró csokival :) Én legalábbis nagyon szeretem Tatán ezt a helyet, isteni a kávéjuk és a belső tér nagyon hangulatos! ITT írtam róla bővebben.

ebreszto.jpgÉn ezúton is szeretnék gratulálni a tatai Turisztikai Egyesületnek az ötletért és az igényes megvalósításért, véleményem szerint egy olyan programot sikerült létrehozniuk, ami bátran ajánlható a turistáknak. Sőt én bátorítanálak is benneteket, hogyha a Duna-Gerecse térségbe utaztok, akkor a hagyományos városnéző programokon kívül, próbáljátok ki "A Várbörtön Legendáját", mert garantáltan izgalmas élményben lesz részetek! :)

KÖVESSÉTEK a Hello Duna-Gerecsét FACEBOOK-on is, mert mindig oda teszem ki először a legfrissebb blog bejegyzéseket, továbbá rengeteg fotó, érdekes videók, naprakész esemény ajánló és sok más hasznos turisztikai információ vár Rátok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellodunagerecse.blog.hu/api/trackback/id/tr7813659212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása