Hello Duna-Gerecse

Rólam

2017. október 27. 12:49 - dobrovszky.dora

img_1032.jpgDobrovszky Dórának hívnak és nagyon örülök, hogy ellátogattál a blogomra!

Amit érdemes rólam tudni, hogy imádok utazni és új helyeket felfedezni. Talán ezért is választottam hivatásomnak a turizmust, melyben 6 éve dolgozom, mint utazási tanácsadó.

Bár elcsépelt mondatnak hangzik de valóban hiszek abban, hogy minden egyes utazással többek leszünk, hiszen új kultúrákat, helyeket, ízeket, illatokat ismerhetünk meg. Igazi feltöltődés is egyúttal, amikor az ember kiszakad a megszokott környezetéből illetve hétköznapi rutinból és valami egészen más helyre látogat el, ahol felejthetetlen élményeket szerezhet. Számomra legalábbis egy utazás vagy kirándulás élménye jelenti az igazi kikapcsolódást.

Mint a blog címéből is kiderül, nem külföldi helyeket szeretnék ajánlani, hanem mindenkit arra buzdítanék, hogy belföldön utazzunk, hiszen sokan nem is sejtik, milyen csodálatos vidékek vannak Magyarországon. Mivel szívügyem a szülővárosom Tatabánya és környéke, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy erre a régióra szeretném felhívni a figyelmet.

Blogomat kedvcsinálóként szánom mindazok számára, akik szeretnék megismerni ezt a gyönyörű térséget és felfedezni milyen kincseket rejtenek a régió városai és falvai, legyen szó történelemről, kultúráról, gasztronómiáról, sportról vagy wellnessről.

Jómagam tősgyökeres tatabányai lakosként rá kellett jönnöm, mennyi mindent nem tudok saját szülővárosomról és környékéről, így számomra is egy érdekes utazás lesz megismerni a régió rejtett értékeit.

Tartsatok velem ebben az izgalmas utazásban és barangoljuk be együtt Tatabányát, Tatát, Komáromot, a Neszmélyi borvidéket és még sok-sok fantasztikus helyszínt!

Bízom benne, hogy minél többen választjátok majd következő úticélként térségünket, illetve aki már esetleg járt itt, kedvet kap, hogy újból visszatérjen! :)

Bármilyen észrevételt, ötletet, tippet, tapasztalatot örömmel veszek!
E-mail címem: simondora89@gmail.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellodunagerecse.blog.hu/api/trackback/id/tr1013105032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása